Kőszegpaty.hu

Kőszegpaty község Önkormányzatának hivatalos honlapja

phoca thumb l 20180310 183013

Hagyományoknak megfelelően március 9-én a Képviselő-testület tagjai minden házat felkeresve virágot vittek, személyesen köszöntve a falunkban élő fiatal és idősebb Nőket egyaránt.

A köszöntés ezzel nem ért véget, a lányok, asszonyok iránti tiszteletüket kifejezték március 10- én szombaton 18 órától a Faluházban tartott ünnepségen.

Májerhoffer Attila Polgármester Úr köszöntő szavai után Kovács László versmondással tette ünnepélyessé az estét.

 

Aztán a meglepetés programként a Tarisznyások együttes tette az i-re a pontot, csodálatos zenéjükkel, énekükkel, vidám hangulatot teremtve. Többek között Petőfi Sándor megzenésített verseit is hallgathattuk. Az „Anyám tyúkja” vers éneklése közben nem győztünk Kotkodácsolni. Közben közös éneklésre is rávettek bennünket. Aztán közös verselés is következett, egy „önként nem jelentkező” kiválasztottal.

A pezsgős koccintás után az est bőséges vacsorával (hidegtálak) folytatódott. A batyus-bál hagyományként a lányok, asszonyok által készített sütemények töltötték meg az asztalokat. A poharak sosem voltak üresek, a figyelmes rendezők (polgármester és képviselők) ugrásra készen, jó pincérként töltötték az italokat.  

Köszönjük, hogy 2018-ben is kiemelt figyelmet fordítottak ránk.

https://www.youtube.com/watch?v=UQnzYiW0qjY

Egy kis ízelítő a youtube-ről megosztva.

Milos Lászlóné

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal frissítés

  • Frissítve: 2018. április 14., szombat 17:20:22.

Hirdetmények

Hirdetmény

Szelektív hulladékgyűjtés 2018-ban

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/HIRDETMENY_20170914.pdf" title="Hirdetmény" width="1200"}a Településképi Arculati Kézikönyve és Településképi rendelete elkészítésére vonatkozóan{/modal}

Eboltási hirdetmény

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/eboltasi_hirdetmeny_2016.pdf" title="Eboltási hirdetmény 2016" width="1200"}Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása{/modal}

Felhívás

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_tajekoztato.pdf" title="Lakossági tájékoztató" width="1200"}2. fokú hőségriasztás elrendelése{/modal}

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_felhivas_egetes.pdf" title="Felhívás" width="1200"}Az erdő és szabadtéri tüzek megelőzésére{/modal}

Fogorvosi ellátás

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/fogaszat.pdf" title="Fogorvosi ellátási szolgálat" width="1200"}Fogorvosi ellátási szolgálat{/modal}

A Katasztrófavédelmi kirendeltség őszi felhívása

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_felhivas.pdf" title="Felhívás" width="1200"}Kéménytüzek{/modal}

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/tajekoztato_oszi_idoszakrol.pdf" title="Tűzvédelem az őszi időszakban" width="1200"}Tűzvédelem az őszi időszakban{/modal}

Aratással kapcsolatos információk

{modal url="phocadownload/felhivas/aratas.pdf" title="" width="1200"}A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása{/modal}

A könyvtár nyitvatartási rendjének megváltozásáról

A 2014. C. tv. szerinti előírásoknak megfelelően a "könyvtár nyitva tartását a hét valamelyik munkaszüneti napján is biztosítani kell".
Ennek megfelelően az új nyitvatartási rend:
Hétfőn 15.00-18.00
Szombaton 14.00-17.00
Köszönjük megértésüket.

Szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatos információ

{modal url="phocadownload/felhivas/szabadterituzfelhivas.pdf" title="Szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatos információ" width="1200"}A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása.{/modal}

Átalakult a szociális ellátások rendszere

2015. március 1. napjától átalakult a szociális ellátások rendszere.

Hatályba lépett Kőszegpaty község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról, egyes ellátásokról.

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/szoc_ellatas_rendszer.pdf" title="Szociális ellátások rendszerének átalakulása" width="1200"}bővebben...{/modal}

Változások az aktív korúak ellátásával kapcsolatban

A szociális ellátások 2015. március 01. napjától bekövetkező változásaival kapcsolatos {modal url="phocadownload/hirdetmeny/aktiv_koruak_ellatas.pdf" title="Aktív korúak ellátásának változása" width="1200"}tájékoztató letölthető itt.{/modal}

Pályázatkereső

Keresés az érvényes pályázatok között
 
www.pafi.hu

Névnap

2018. április 26. csütörtök
Ervin
05:3819:58

Holnap
Zita, Mariann
napja lesz.

Látogatottság

MaMa136
TegnapTegnap276
EhetiEheti985
EhaviEhavi6052
ÖsszesÖsszes96386

naturpark transparent

Impresszum

Moderátor: Milos László István

Rendezvényfotók: a falu lakosai

Nevezetességek képei és légifotók:
Tamás Csaba

Adatvédelem

Minden jog fenntartva.
Az oldalon található képek és szöveges tartalom másolása, továbbközlése csak az oldal tulajdonosának engedélyével lehetséges.
Adatvédelmi nyilatkozat.

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Bővebb információ az adatkezelési szabályzatban.