Kőszegpaty.hu

Kőszegpaty község Önkormányzatának hivatalos honlapja

phoca thumb l 11Lukácsházán a Csömötei szőlőhegyen március 24-én, szombaton tartották meg az V. pincés kemencés böllérversenyt.

Az idén a „Kőszegpatyi TOR-KOSTOLÓK” csapata már 5. alkalommal vett részt a rendezvényen. Rutinosan készültünk előző napokban: a férfiak több fordulóval a helyszínre szállították az asztalokat, katlanokat, tűzhelyeket, edényeket. A csapat nő tagjai és a faluból többen sütötték az édes és sós süteményeket.

 

Reggel csapatunk egy része a Biotájháznál kezdett. Ott sorsolták és ott ölték és pörzsölték a disznókat, megkezdték a feldolgozást. A csapatunk többi tagja az előzőnap felállított sátornál(ban) készítette a katlanokat, gázokat, vágták a zsemlyét, kenték a zsíros kenyereket, töpörtyűkrémes kenyereket, készítették a korán érkezők vendégek számára a falatozni valót. Készült a forralt bor és a citromos tea. Miután a félbevágott sertést meghozták társaink a Biotájháztól, kezdődhetett a főzés. Készítettük a böllérmájat, az orja levest, a húsgombóccal dúsított káposztát. Sütöttük a húsokat gáztűzhelyeken, kemencében. A kemencében sütöttünk töltött dagadót is. Közben készült a húsos kolbász, véres hurka, május hurka. Aztán kisütöttük a zsírt, elkészült a töpörtyű! Most is érzem az illatokat az orromban.

A nap folyamán folyamatosan érkeztek hozzánk látogatók. Örömmel fogadtuk a falunkból érkezőket, az elszármazottakat, a már visszatérő „idegeneket”és az újonnan ránk találókat (a központi helytől mi egy kicsit távolabbi pincénél voltunk, de aki akart megtalált bennünket). A kedves Albert Laci bácsi nagy segítség volt számunkra egész nap a kemencénél. Az elkészített finomságok mind elfogytak. Ebből is és a kapott dicsérő szavak alapján gondoljuk, hogy jól sikerültek az általunk készített eledelek.

A szervezők minden évben gondoskodtak arról, hogy minden csapat kapjon Emléklapot, különdíjat az első, második, és harmadik helyezettek mellett.

Az eredményhirdetéskor a Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete és Lukácsháza Község Önkormányzatának Emléklapját kaptuk a „2018.03.03-án” Lukácsházán a Biotájházban  és a csömötei szőlőhegyen rendezett V. Pincés kemencés Böllérversenyen való részvételért.

A Vas Megyei Közgyűlés különdíjban részesített bennünket.

Böllérversenyként van meghirdetve ez a rendezvény, de én inkább hívnám találkozónak. Az esélytelenek nyugalmával tettük a dolgunkat, és örültünk a jó szavaknak. Igyekeztünk jó hangulatot teremteni egymás között (csapatépítő tréning) és maximálisan kiszolgálni a látogatókat.

Minden kedves vendégünknek köszönjük, hogy türelmesek voltak, mert bizony nem tudtunk olyan gyorsan kiszolgálni mindenkit, ahogy várható lett volna. A tűzhelyek kapacitása kevés volt. Öröm volt, hogy egyesek akár fél órát is vártak, hogy megkóstolhassák Kőszegpaty település csapata által készített finomságokat.

Reméljük, hogy e kicsi faluról – Kőszegpatyról - hallva, csak pozitív élményekről tudnak beszámolni, és a vendégszeretetünk, a finom ételek, sütemények, a következő évben is vissza térésre ösztönzi Önöket.

Milos Lászlóné

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Oldal frissítés

  • Frissítve: 2018. április 14., szombat 17:20:22.

Hirdetmények

Hirdetmény

Szelektív hulladékgyűjtés 2018-ban

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/HIRDETMENY_20170914.pdf" title="Hirdetmény" width="1200"}a Településképi Arculati Kézikönyve és Településképi rendelete elkészítésére vonatkozóan{/modal}

Eboltási hirdetmény

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/eboltasi_hirdetmeny_2016.pdf" title="Eboltási hirdetmény 2016" width="1200"}Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása{/modal}

Felhívás

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_tajekoztato.pdf" title="Lakossági tájékoztató" width="1200"}2. fokú hőségriasztás elrendelése{/modal}

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_felhivas_egetes.pdf" title="Felhívás" width="1200"}Az erdő és szabadtéri tüzek megelőzésére{/modal}

Fogorvosi ellátás

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/fogaszat.pdf" title="Fogorvosi ellátási szolgálat" width="1200"}Fogorvosi ellátási szolgálat{/modal}

A Katasztrófavédelmi kirendeltség őszi felhívása

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/lakossagi_felhivas.pdf" title="Felhívás" width="1200"}Kéménytüzek{/modal}

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/tajekoztato_oszi_idoszakrol.pdf" title="Tűzvédelem az őszi időszakban" width="1200"}Tűzvédelem az őszi időszakban{/modal}

Aratással kapcsolatos információk

{modal url="phocadownload/felhivas/aratas.pdf" title="" width="1200"}A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása{/modal}

A könyvtár nyitvatartási rendjének megváltozásáról

A 2014. C. tv. szerinti előírásoknak megfelelően a "könyvtár nyitva tartását a hét valamelyik munkaszüneti napján is biztosítani kell".
Ennek megfelelően az új nyitvatartási rend:
Hétfőn 15.00-18.00
Szombaton 14.00-17.00
Köszönjük megértésüket.

Szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatos információ

{modal url="phocadownload/felhivas/szabadterituzfelhivas.pdf" title="Szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatos információ" width="1200"}A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása.{/modal}

Átalakult a szociális ellátások rendszere

2015. március 1. napjától átalakult a szociális ellátások rendszere.

Hatályba lépett Kőszegpaty község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról, egyes ellátásokról.

{modal url="phocadownload/hirdetmeny/szoc_ellatas_rendszer.pdf" title="Szociális ellátások rendszerének átalakulása" width="1200"}bővebben...{/modal}

Változások az aktív korúak ellátásával kapcsolatban

A szociális ellátások 2015. március 01. napjától bekövetkező változásaival kapcsolatos {modal url="phocadownload/hirdetmeny/aktiv_koruak_ellatas.pdf" title="Aktív korúak ellátásának változása" width="1200"}tájékoztató letölthető itt.{/modal}

Pályázatkereső

Keresés az érvényes pályázatok között
 
www.pafi.hu

Névnap

2018. április 26. csütörtök
Ervin
05:3819:58

Holnap
Zita, Mariann
napja lesz.

Látogatottság

MaMa136
TegnapTegnap276
EhetiEheti985
EhaviEhavi6052
ÖsszesÖsszes96386

naturpark transparent

Impresszum

Moderátor: Milos László István

Rendezvényfotók: a falu lakosai

Nevezetességek képei és légifotók:
Tamás Csaba

Adatvédelem

Minden jog fenntartva.
Az oldalon található képek és szöveges tartalom másolása, továbbközlése csak az oldal tulajdonosának engedélyével lehetséges.
Adatvédelmi nyilatkozat.

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Bővebb információ az adatkezelési szabályzatban.