Kőszegpaty.hu

Kőszegpaty község Önkormányzatának hivatalos honlapja

phoca thumb l 09A Nemzetközi Férfinap alkalmából immár 4. alkalommal tartottunk Férfi napot Kőszegpatyon. November 17-én 18 órától vártuk a Faluházban községünk férfi (fiú) lakóit és a meghívott vendégeket. A Kőszegpaty Jövőjéért Egyesület hölgy tagjainak szervezésében és aktív részvételével került sor a rendezvényre.

Talasz Csilla Elnök Asszony köszöntötte a megjelenteket. Majd Kiss Csabáné Kriszti ünnepi szavakkal, Kovács Lászlóné Kati egy verssel kedveskedett a vendégeknek. Aztán érkezett a meglepetés!

Na mit kaptak a férfiak? Nem tortát, nem hastáncosnőt, még véletlenül sem!  Jól megleptük őket! Kaptak nagyon jó hangú és jó kedvű férfiakat. A Kőszegszerdahelyről érkező „Flórián Tűzoltó Énekkar” 5 tagja fergeteges hangulatot teremtett.

A pezsgős koccintás után sült tarja, sült csirkecomb, húspogácsa, kenyér, uborka került az asztalokra, majd a tányérokba és a pocakokba.

Folyamatosan biztosítottuk a sör és bor és üdítők utánpótlását is. Érdekes „zsebes” kabátokban érkeztek többen is, melyekből a házi pálinkás üvegek kandikáltak ki. A vacsora előtt pogácsákat, sajtos – sós süteményeket, vacsora után édes süteményeket tettünk az asztalokra. Nem maradt éhesen senki sem. Azt este további részében közös nótázás volt, amiben nagy szerepe volt a Tűzoltó énekkar tagjainak, akik a hivatalos szereplés után velünk maradtak és közösen ünnepelték a férfiakat a Nemzetközi Férfinap alkalmából.

Nagyon jó hangulatú estén vettünk részt és nem kaptunk megrovást, a meglepetés vendégek miatt sem. Sőt! Meg is lettünk dicsérve.

Remélem egy év múlva ismét együtt ünnepelhetünk!

Milos Lászlóné

Impresszum

Moderátor: Milos László István

Rendezvényfotók: a falu lakosai

Nevezetességek képei és légifotók:
Tamás Csaba

Adatvédelem

Minden jog fenntartva.
Az oldalon található képek és szöveges tartalom másolása, továbbközlése csak az oldal tulajdonosának engedélyével lehetséges.
Adatvédelmi nyilatkozat.